Hokata játékra hívott mindenkit, az ötös szám jegyében. Szívesen megyek is, de előtte azért erősen el kellett gondolkoznom. Főleg, ami azt illeti, hogy mi is szerettem volna lenni 5 évesen. Egyrészről hol van az már, másrészről még most sem tiszta a kép : )
Aztán egyszer csak eszembe jutott. Ha nem is 5 évesen, de egészen kicsi koromban az volt az elképzelés, hogy tanítónéni leszek. Naná, hogy anyu tanító volt. Aztán valahogy mégsem az lettem, talán rájöttem, hogy a "mai" gyerekekkel hosszabb távon nem maradnának helyén az idegeim. A játéknak megfelelően be is mutatkozom:
Ez a kislány voltam, aki ugye ma barna göndör...
Kérdezte Kata a fontos dolgokat is.
A legfontosabb a család. Akik mindig ott vannak.
Aztán fontos a bizakodó jövőbe tekintés. Hogy érdemes.
Álljon itt a kitartás is, amiben azért van mit fejlődni...
Az alkotás öröme is fontos, igenis mindenki tud alkotni, teremteni, s ez hihetetlen lendületet ad a mindennapi malomban.
S nem utolsó sorban a figyelem mások iránt. Nem magányos harcosok vagyunk, csak együtt mehetünk tovább.
S akkor jöjjön Kata. Nehéz volt összekeresnem, hogy mi tetszik az alkotásai közül legjobban, mert szinte mind. Így inkább megpróbáltam összeszedni azokat a dolgait, amik legelőször eszembe jutottak.
Az első a
varrókészlete volt, a második a
nemrég festett papírjai, aztán az
ékszerei, amik közül nagyon sok nagyon tetszik, így nem tudnék választani (sőt, nekem a
régebbi kollekció még jobban tetszett), aztán tetszenek a jól kigondolt, látványos
kártyái, és mielőtt elfelejtem, egy tényleg friss munkája, ez a
pénztárca.
S mi volt mindezzel a célom? Tényleg nem árt néha listát írni. hogy mi a fontos, hogy hova megyünk. De talán, ha, esetleg, a szerencse, és Simi kutyus nekem kedvez, akkor szeretnék egy kicsit boszorkánykodni Katánál. Köszönöm a játékot!
